 |
Szokásos forró nyári nap, forró,nagyon forró. Aish! Megőrülök! Le kell magamat hűtenem.
Irány a közért!
Sokat beszélek magamban,igaz ez a külvilágnak furcsa lehet. Az egyedül lét nem visel meg, de valakivel társalognom is kell néha. A barátaimat nem zargathatom folyton ,hiszen nekik is megvan a saját dolguk.
Pálcikás jégkrém,pálcikás jégkrém. Áh! Meg van- mosolyogtam ,majd kivettem a hűtőládás valamiből 6 db fagylaltot.Az eladó nagyon édes szájúnak nézhetett, egy ilyen kis termetű vékony lány ennyi fagyival? Persze, a többi vásárló is megnézett, valaki kuncogott, valaki pedig kisebb fintort vágott be.
-Biztos hánytatja magát,amilyen vékony és ennyi fagyi? Képtelenség,hogy ne hízzon meg!- nyafogott egy húsz körüli lány a barátnőjének.
-Sss! Halkabban még a végén meghallja szerencsétlen.- intette le barátnőjét ,nehogy rá is rossz szemmel nézzenek az emberek. Bár az a kárörvendő mosoly,hogy megalázhattak valakit ott volt.
Fapofával sétáltam ki az üzletből. Bár nem mutattam nagyon fájt, rengeteget csúfoltak a termetem miatt.Az iskolában,a városban, mindenhol.
A közeli buszmegállóba siettem , hátha gyorsabban haza érek. Nem volt kedvem úgy sétálni az utcán,hogy közben megbámulnak és összesúgnak a hátam mögött.
Mikor jön már az a rohadt busz?- morogtam magamban.
-Bocsi, de ugye még nem késtem le a buszt?-Hajolt le hozzám egy barna hajú magas srác.
-Nem ,még nem , de így is késik. Szerencséd van.
-É..értem köszi.-egyenesedett fel.Jobban megnézve nem tűnik, bunkónak ,sem olyan értetlennek.
Szegény sokat futhatott ,hogy így leizzadt.Bár ilyen melegben ki nem izzad?
-Kérsz egyet?-nyújtottam felé a nemrég vett pálcikás jégkrémet.
-Öhm.. igen, köszönöm. -Hajolt meg és fél mosollyal a száján elvette a felkínált édességet.
-Gyorsan edd meg ,mert buszra fagyival nem szállhatunk.
-Maximum gyalogolunk.
-Jah! Miért van a többes szám?
-Te adtad a fagyit nem? Vállald a felelősséget,hogy miattad nem szállhatok fel a buszra.
-Aish! Milyen filozófia ez?
-Ó milyen nehéz szavakat használsz kislány.
-Nem vagyok kislány!-álltam fel a helyemről és puffogtam. Közvetlenül a fiú elé álltam és morcosan fürkésztem szemeit.
-Héj! Mássz ki a képemből! -fordította el az arcát és a kezével takargatta magát.
-Na mi van? Nem tudod tartani magad egy "kis" lánnyal szemben?
-Hagyjál már!-nézett vissza rögtön.Farkas szemet néztünk , inkább úgy mondanám "elvesztünk " egymás szemeiben.
-Jó feladom! Te nyertél. Tudod tartani magad... -fordítottam el elsőnek végül a fejemet.
-Látod?- vágott büszke képet a fagyis társam.
Ebben a pillanatban a busz szép lassan elhaladt mellettünk.Sajnos a buszsofőr kiabálásunk ellenére sem állt meg. Le késtük a buszt mind a ketten.
- Ajusshi! Kérem álljon meg! Hé!
-Már úgy sem fog megállni.- mondta nyugodt ,beletörődött hanggal a srác.
-Én..én sajnálom! -hajoltam meg. Kezemmel idegességemben a szoknyám alját gyűrögettem.
-Hé semmi baj.- jött közelebb és megsimogatta fej búbomat.
-De miattam lekéstük a buszt.
-Tudom, de így legalább haza kísérhetsz. -mosolygott kárörvendően.
-Basszus...Nem hittem ,hogy komolyan gondolod.
-Én sem. Na gyere szépen.
-Merre laksz? -futottam utána, mert már jó pár méterrel előttem járt.
-A legközelebbi park utáni 4 emeletes társasházban. Körülbelül 20 percnyire innen.
-Várj, nem az ami Európai stílusban épült és olyan ronda zöld színe van?
-De.Tudod merre van?-kíváncsian nézett nagy barna szemeivel.
-Hát.. izé.. én ott lakom.
-Komolyan?Hiszen még egyszer sem láttalak ott.
-Tudod nem sokat járok ki otthonról.
-Értem , pedig kár érted. Őszinte vagy és kedves . Ez tetszik.- Nem nézett rám csak haladt az árral és mosolygott. Ritkán látni nem fapofával járkáló embert ezen a környéken.
-Mi? -hűltem ki azon,amit mondott.
-Nyugi, attól még nem mászok rád.-nevetett fel harsányan.
-Gondoltam..
A haza felé út kellemesen telt. Megtudtam a nevét,korát és ,hogy mit szokott szabad idejében csinálni. Kim Jong Innak hívják 20 éves és imád táncolni. Nem mellékesen egyetemi hallgató.Jó volt hallgatni ,hogy mennyire oda van azért, amit csinál. Lelkesen ,végig vidáman vigyorogva mesélt a gyerekkoráról. Már egészen pöttöm cuki kisgyerekként elkezdett táncolni. Volt miről álmodozni,hogy egyszer híres táncos lesz belőle.
Mellette én egy elkeseredett senkinek tűntem, de nem fájt, nem éreztem magam szánalmasnak. Örültem ,hogy megismerhettem egy ilyen csodás embert. Felszabadult voltam mellette.
-És te mit tanulsz, mennyi idős vagy? És a legfontosabb: Mi a neved? -halmozta fel a kérdéseket.
-Hát.... -léptem kettőt előre és sarkon pördültem, mosolyogva pukedlizve mondtam.:
-Haru vagyok, örvendek a találkozásnak Oppa.
-Szép kis bemutatkozás volt- sétált lassan felém Jongin- hol marad a többi?
-Hm... 17 éves vagyok,-közben fel másztam az út széli padkákra és azokon egyensúlyoztam, mint egy óvodás.- Művészeti iskolába járok és nincsen különösebben hobbim.Magyarán tök átlagos vagy. -ugrottam végül le a sorban egymás mögé fektetett kövekről.
-Hát te tényleg átlagos vagy.. nevetett fel végül reagálásként.
-Köszi a biztatásodat!-fintorogtam egyet és kinyújtottam a nyelvemet.
-Holnap ráérsz?-vakarta meg a tarkóját.
-Tessék?-vettettem felé a fejemet.-Igen,azt hiszem holnap ráérek.-gondolkoztam el.
-Akkor, nem lenne kedved össze futni velem, mondjuk a buszmegállóval szembeni kávézóban?-nézett jobbra balra idegességében.
-De ,persze miért is ne?-mosolyogtam rá.
-Tényleg?!- nézett azonnal rám, mint aki nem hisz a fülének.
-Ahham!- bólintottam egy erőteljeset.
Ez után nem is nagyon beszéltünk, inkább ide oda nézegettünk.
Lassan de biztosan haza találtunk. Én az első szinten búcsúztam el Jongintól.
-Hát akkor én be mentem. Köszönöm, végül is egymást kísértük haza.- kuncogtam halkan.
-Igen, ki hitte volna,hogy egy társasházban lakunk?
-Ja, még a végén kiderül rejtett tesók vagyunk.-nevettem.
-Persze! Egy ilyen kis húg folyton csak borsot törne az orrom alá.-vigyorgott rám.
-Héj!-öklöztem bele kicsit erősen vállába.
-Áucs! Hé te kis erőszakos!-fogta be az orromat.
-Já!
-Jól van,jól van. Ssss! Még végén a szomszéd öreg Ajusshi leszedi a fejünket.-suttogta miközben kezével csendre intett.-Most már megyek rendben?
-Igen..
-Jó éjt fagyis lány!-ezzel egy puszit nyomott az arcomra.
-Ne..Neked is Jó éjt!-köszöntem el tőle én is.
Még végig néztem ,ahogyan felmegy a lépcsőn és lassan eltűnik a szemem elől.Az arcomra helyeztem mind két kezemet és az eddigi vissza tartott izgatottságomat ki engedtem egy nagy sóhaj keretében. Óriási mosollyal tettem a napi rutinokat. Fürdés,fogmosás,beágyazás.
Végül felöltöttem a pizsimet és bebújtam az ágyamba.
Istenem ,hogy lehet valaki ennyire jó képű,kedves és önzetlen egyszerre? Tele ilyen gondolatokkal aludtam el.Másnap reggel csak úgy kilőttek az ágyamból. Izgatottan és zavarban éreztem magam.
-Mi a jó istent vegyek fel?- kezdtem már korán az aggodalmaskodást.
Várjunk ez nem randi, hohohó félre ne értsük Haru, nem mondta,hogy ez egy randi lenne. Barátok vagyunk. Fagyis társak.De.. de én akkor is szép szeretnék lenni az ő szemében...Döntöttem végül el magamban a témát.
Végig túrtam az egész szekrényemet mire találtam ,egy tökéletes ruhát.
Felhúztam a kedvenc szandálomat és már neki indultam.
Pár perc buszozás után meg is érkeztem a kiválasztott kávézóba.
Ám amikor bementem egy nem várt vendéggel is találkoztam.
Hyori az egyik legjobban utált osztálytársam állt előttem , nekem háttal éppen Jongin ajkaihoz tapadva.
-Jongin- suttogtam alig hallhatóan a nevét.
Mindketten azonnal hátra fordultak ,amikor meghallották hangomat.
-Na nézd csak ki ez itt?
-Hyori..-néztem rá szánalmasan.
-Még mindig hánytatod magad? Vagy már más szerekhez is nyúlsz ?Tudod, hamarosan elkezdődik az iskola.. Még mindig nem bánod,hogy nem a szüleiddel mentél?
-Fejezd be- szólt rá Jongin.
-Miért? Hisz ez még csak azt sem érdemli meg,hogy valaki ránézzen!
Be telt a pohár, ott volt a pont a mondat végén. Nem kellettem senkinek, senki nem akar rám nézni. Nem akarok tovább szenvedni, nem akarom tovább hallgatni a nyávogó libákat akik megaláznak.
Kirohantam a kávézóból és a parkig futottam. A szökőkút mellett egy magányos padra leültem és magamba fojtva a zokogást, pityeregtem.Ugyan olyan magányos voltam mint az a pad amin ültem, messze minden közösségtől ,kirekesztve. A barátaim akik miatt itt maradtam, nem tudtak velem foglalkozni, mindegyiküknek volt barátja,családja. Nem is akartak velem foglalkozni.
-Nem szeretek egyedül lenni.- suttogtam magam elé.
-De most már nem vagy egyedül.- hallottam mellőlem Jongin hangját.
-Miért vagy itt? Menny nyugodtan vissza Hyorihoz- kisebb undorral mondtam nevét.-Nyugodtan folytathatjátok ott ahol abbahagytátok! -emeltem meg hangomat.~ Haru? Miért vagy ennyire fenn akadva ezen? Hiszen nem is szereted Jongint~
-Nem én akartam, ő jött oda és csak úgy fogta magát és ...
-Persze! Én meg maga vagyok a római pápa nem ?Na ne röhögtess Jongin.
-Mikor hiszed el azt ,hogy kedvellek és nem érdekel az a hülye liba?
-Mi?-fordultam felé egy pillanatra, majd törölgetni kezdtem a könnyeimet.Leült mellém a padra és az arcomhoz hajolt.
-Tudod, még is csak kellesz valakinek.
-Honnan veszed?
-Mert ismerem az illetőt.Én vagyok az. Haru kérlek, ne sírj.
-De.. -jött volna ki a számon egy hárító mondat de Jongin közbe avatkozott.
Puha ajkai az enyémre tapadtak. Kellemes forróság öntötte el a testemet és a szívem egyre csak ki akart ugrani a helyéről. Akkor tudtam meg ,hogy mi is a szerelem.
Mikor elszakadtunk egymástól,akkor tűnt fel ,hogy nem csak én vagyok zavarban. Még ha magabiztosnak is tetteti magát,attól még ő is belepirult a csókba.
Halkan kuncogni kezdtem.
-Most meg mi van?
-Semmi- kezdtem most már hangosan nevetni.
-Én a helyedben nem nevetnék ennyire.
-Miért?-néztem rá kíváncsian ,mire ő közelebb hajolt és újra össze tapasztotta az ajkainkat.
-Mert most lopták el a második csókodat is, nem igaz?-vigyorgott.
-Já! Ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat- bokszoltam bele a vállába, majd eltakartam az arcomat, ami teljesen kipirult.
-Szeretlek.-mondta alig hallhatóan maga elé Jongin.
-Tessék? Nem hallottam jól? -cukkoltam ,hogy még egyszer had halljam azt a gyönyörű szót.
-Ne hülyülj! Nem mondok ki ilyesmit bármelyik percben!-könyökölt a térdeire és a tenyerébe süppesztette arcát.
Közelebb csúsztam hozzá és a füléhez hajoltam.
-Én is szeretlek Kim Jong In.
