Talán még emlékszel arra a pillanatra, amikor megcsókoltál. Melletted feküdtem és próbáltam logikát keresni az értelmetlen sorozatokban, egy idő után már aggódtam, hiszen úgy remegtél mint a nyárfalevél. Szemeimet feléd irányítottam, majd rámnéztél és ajkaimra hajoltál.
Nem tudom elmondani milyen, nehezemre esik megfogalmazni azt, amit valólyában érzek, de minél elöbb próbálok javítani a helyzeten. Legalábbis remélem tudok változtatni.
Azt hiszem sokkal egyszerűbb ha nem mondok semmit, akkor lehet soha nem vetted volna észre. Boldog lehettél volna mellettem. Így úgy érzem megkötlek, és ezt nem szeretném. Ha nem avatok bele senkit talán megutálnak a szeretteim, de legalább nem fognak emiatt szenvedni. Ha csak azt hiszik, hogy nem kérek belőlük többet, akkkor hamarabb túltesznek rajtam.
Ez ilyen egyszerű. Veled is ezt tettem volna? Annyira nehéz. Mert te vagy az első ember akit ennyire szeretek. Sokkal többet akarok belőled, de tudom, ez nem lehetséges.