Dream with Kai

Sziasztok! Ezt a ficit szintén egy álmom szülte, így se eleje,se vége. Remélem így is tetszeni fog! ^^



-Meg van a gyilkos személyi aktája -csapta le  a tömbösített papír kupacot Baekhyun, az asztalra.
- Park Jung So, harminc körüli, eddig kisebb bolti lopásért,testisértésért ült a sitten - olvastam egyhangúan az adatait.
- Még csak most szabadult a nyomorék - hajolt fölém Kai, úgy nézve a nyomtatott papírokat.
- Meg vannak a koordináták -futott be az irodába Kyungsoo.
- Indulás! - kaptuk az azonnali parancsot Kristől.

Meglepetésemre bármilyen felszerelés nélkül indultam útnak. Persze mellettem Jongin haladt, mögöttünk pedig Baek, Chanyeolal egyetemben. Mindannyiuknak a kezében egy-egy pisztoly. Egy parkon keresztül sétáltunk, gyönyörű,őszi falevelek díszítették a fákat. A rajtuk megcsillanó vízcseppek nyugalmat és békességet árasztottak. A tegnapi eső lemosta az utcákon ragadt port, ami felfrissítette ezzel a kisvárost. Friss levegő, gyönyörű táj, még is egy sorozatgyilkost keresünk. Rendőrként meg kellett tapasztalnom, milyen az,  ha hullát lát az ember,vagy épp leakarják lőni. A gyors halált jól fogadtam, nem különösebben zavart, ha úgy halok meg,hogy egy golyó van a fejemben. Ezért soha nem is féltem. Kezdő létemre még sokat kell tapasztalnom, eddig csak olyan emberekkel volt dolgom, akik egyszerűen lelőttek valakit. Viszont a mostani gyilkosunk más. Szadista módon kínozza az embert. Olyan áldozatai voltak,akikről lehúzták a bőrt,vagy minden egyes centiméter után egy vágás borította a testet. Ezek a szebbik példák közé tartoztak.
Elborított a félelem, hiszen bármikor lecsaphat és megkínozhat. Bármilyen hihetetlen is, a legjobban  a testi fájdalomtól féltem.
Testem remegni kezdett,gyomrom görcsbe rándult, nem bírtam vissza fogni a bennem lakozó óriási félelmet. Már a puszta gondolata is a szenvedésnek,gyomorforgatóan kínzó volt. A mellettem nyugodtan battyogó Kai kezét fogtam meg,hogy legalább valamilyen biztonság érzetem legyen. Percekig némán,összekulcsolt kezekkel sétáltunk, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülünket. Egy kisebb pavilon mögül lépett elő az említett őrült,egy pisztollyal a kezében. Fejét és kezét, apró vércseppek borították. Arcán a felemelő,büszke, kaján vigyor feküdt. Miután ránk emelte tekintetét, futásnak eredt. A fiúk gyorsan kapcsoltak és a nemrég szabadult fegyenc után futottak.
Azonban én egy helyben álltam és néztem a semmibe. Hallottam ahogyan pár lövés eldördül,ekkor már a vér is megfagyott bennem. Nem bírtam mozdulni és ezt valaki ki is használta. Egy jól irányzott ütéssel a földre kerültem. Minden sötétbe burkolózott. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen,mire felkeltem már egy ismerős szobában voltam kikötve.
-Most komolyan a saját szobámban tartanak fogva? - adtam hangot gondolataimnak.
Az ablak elé voltam állítva, kezeimet a plafonhoz kötötték. Egy erőtlen csomót egyszerű volt kioldani. Az egyik kezemet sikeresen kiszabadítottam. Meglepetésemre a telefonom nálam volt. Mikor az asztalra rakott készülékhez fordultam,az elkezdett pittyogni. Fél kezemmel feloldottam a képernyőzárat és megnéztem az sms-t.

"Feladó: Kai"
"Tárgy: -"

"Ha baj van, hívj "

-Jongin te barom! Nem tudok hívni, komolyan de hülye vagy. Mindig a legjobbkor kell letiltani az ember kártyáját - ütöttem falba fejemet,Jongin hülyesége láttán  - kérlek, csak legyen annyi eszed,hogy felhívsz, kérlek!
A magammal való tárgyalásomat egy idegen szakította félbe.
- Remélem szereted a szado játékokat -vigyorodott el kajánul az illető- tudod rendőr létedre elég szép egyed vagy! - Nyúlt állam alá és úgy nézett a szemeimbe.
Egyszer csak gondolt egyet és kiment. Kai abban a pillanatban hívott. Azonnal felvettem és elhadartam neki a történteket.

- Rika, kelj már fel! - Hallottam messziről Jongint.
Egyre közelebbről és közelebbről hallottam kellemesen mély hangját.
-Wáaaahhh!  - ültem fel a francia ágyamon,majd Kaira pillantottam, aki hirtelenjében csak röhögni tudott.
- Már megint mit álmodtál? -Törölte nevetve könnyeit.
-Ya! Fogd be! Ha nem lettél volna ekkora barom, még élhetnék! - Kezdtem ütögetni csupasz mellkasát.
-Héj, nyugi,nyugi, csak túl sok krimit néztünk tegnap este.
- De akkor is ijesztő volt  - durcáztam be.
- Elhiszem,de végül megmentettelek nem? - Vigyorodott el.
-Nem tudom, nem láttam a végét, mert felébresztettél... - dünnyögtem orrom alatt.
- Épp ezért mentettelek meg -győzelem ittasan hajolt hozzám, majd megcsókolt.
- Legközelebb jobban igyekezhettél volna -suttogtam ajkaira.
- Próbálkozom, de majd meglátjuk mennyire fogsz örülni a lassuságomnak,ha benned fogok járkálni - rontott magára és ölelt meg szorosan.
-Ya! Meg fogok fulladni,te dilis! - Nevettem vállába.
Lassan fölé hajoltam és megcsókoltam. Puha ajkai úgy falták enyémeket,mintha bármelyik percben bekövetkezhetne az apokalipszis.
-Szeretlek, te degenerált  - mosolyodtam el és egy puszit hintettem arcára.
- Én is - ölelt meg újra, majd magunkra húzta a puha takarót.

Aki kapja, marja.

-Kész van már?- nyüszített legjobb barátom.
-Várj egy picit, teljesen ki kell pattognia.
-De mindjárt kezdődik, siess már!-türelmetlenkedett Luhan.
-Jól van,jól van, de akkor meg etetem veled a magvakat!-vágtam vissza neki.
-Jaj gyere már!
-Megyek, csak kell még egy tál...- nyúltam be a konyhapult alá a zöld műanyag tálkáért.Fénysebességgel vettem ki a pattogatott kukoricát szegény agyon sürgetett mikrómból.
-Aish, ez forró!- ejtettem bele zacskóstul a tálba. Lehuppantam a széles fotelbe Luhan mellé, épp jókor a reklámnak vége szakadt és elkezdődött a film.

Sok délutánt töltöttünk így kettesben nála. Nyolc évvel idősebb nálam, de ezt sokan el sem hiszik. Ilyen pofival naná ,hogy nem! Ki sem nézett 24 évesnek ,maximum 18-nak.
Talán egy éve ismerem, street dance-t tanít a közeli iskolában. A húgomat "fuvaroztam" állandóan hozzá. Egészen apró gyerekeket tanított, talán az egyik legidősebb volt közölük a testvérem ,aki mindössze 10 éves. Néha napján haza kísért minket, volt amikor véletlenül találkoztunk az utcán. Rengeteget beszélgettünk és mit ne mondjak nagyon jól kijöttünk egymással.
Feltétel nélkül bíztunk egymásban, szerettük a másikat, persze nem úgy. Csak barátként kezeltük egymást. Bár nálam az a kis hátsó gonosz ,perverz szándék megvolt. Basszus ,kegyetlen jól nézett ki,és amikor táncolt lángolt körülötte a levegő. Imádtam. A tánc mellett halottam már énekelni is. Ha eddig azt hittem tökéletes most inkább azt mondanám Isten. Nyugtató,kicsit mély hangja volt.
Félre téve a már lassan fanatikussá vált szemlémet, az a tudat szakítja meg,hogy nem érez irántam semmit. Nem,nincsen barátnője,de soha nem nézett rám nőként. Mindig csak,pici gyerekként kezel. Jól esik ,hiszen úgy mond "kényeztet". Na,de kérem 16 éves NŐ vagyok.

-Nem is figyeled a filmet!-bökött oldalba hirtelen Luhan.
-Ez nem is igaz.-feleseltem vissza.
-Akkor eddig mi történt?-húzta fel szemöldökét és kigúbatt szemekkel kérdően nézett.
Vissza pillantottam a televízióra,hogy hátha elcsípek egy fontos mondatot,de sajnos már régen a reklám foglalta el a terepet.Kétségbe esett szemekkel vettem tudomásul,semmi esélyem innen nincsen vissza út.
-Jól van na. Nem figyeltem, most boldog vagy? -vágtam be a durcát.
-Igen- vigyorgott a képembe, majd ki szaladt a konyhába egy pohár vízért.

Szánalmasan bambultam a képernyőt, mélyen a gondolataimba zuhanva.
Hülye Luhan, mindig neki van igaza. Miért ilyen kedves,aranyos,nagylelkű, hülye, vicces... Várjunk most meg miért sorolom a gyökérnek a tulajdonságait?!-kócoltam össze hajamat, hátha ezzel a buta szavak kirepkednek az agyamból.
Szenvedésemet a csengő zavarta meg.
-Ki nyissam?!- kiabáltam a konyhában sürgő-forgó Luhannak.
-Ha nem baj...

Azonnal felpattantam és a csoki barna bejárati ajtóhoz siettem.
-Megyek már.. -susmogtam magam elé. Azzal ki is tártam az ajtót és egy nem várt ismerős képével találkoztam.
-Hát te?-vontam kérdőre az újabb vendéget.
-Ezt én is kérdezhetném Ji Na.
-Na ki volt az Ji..-szakított minket félbe Luhan ,amint kezét törölgette egy konyha ruhával.-Kai!
-húzta száját szélesre és boldogan megölelte barátját.
-Miért jöttél?-néztem rá szúrós szemekkel.
-Jaj de pozitív valaki..- mondta gúnyosan.
-Nem lehetne ,hogy egyszer normálisan viselkedjetek egymással?-állt elénk Luhan karba tett kézzel.
-De..-adtuk meg magunkat.Luhannal nem lehetett vitázni, mindig ő győzött. Igaz így általában jobban jöttünk ki a szituációkból.
Kai csak 4 évvel volt nálam idősebb, sokszor egymásnak ugrunk, vagy piszkáljuk a másikat. Bírom a fejét szegény csávónak, de néha vannak olyan megnyilvánulásai...
Mindannyian letelepedtünk a kanapéra és folytattuk aközben már előre haladott akció filmet.
Az újabb reklám bekövetkeztével a két jómadár felállt és pisi szünetet invitáltak.
 Én nem akartam a szemtanúja lenni a tömeg pisilési szertartásuknak ezért inkább benyammogtam a konyhába teát főzni.

_________________________________________________________________

- Mit reagálnál ha azt mondanám, tetszik nekem Ji Na?-nézett Kai teljes komolysággal Luhanra.
-Mi?-nézett ki hűlten és gyanakvóan Kaira.
-Te kedveled őt?
-Én... -kezdte volna mondani Luhan,aki mellesleg még mindig a wc fölött állt.
-Ha gondolkoznod kell ezen ,akkor aki kapja marja.-kacsintott Kai és szárazra törölte a kezét,majd kisétált a mellékhelyiségből.
-Mi az hogy aki kapja...Basszus!-esett le "gyorsan" Luhannak a helyzet. Össze kapta magát, kezet mosott és Kai után lihegett.
_________________________________________________________________

-Végeztetek már?- fordultam Kai felé,aki éppen lépett ki a fürdőszoba ajtaján.
-Jin Na, segítek neked.- nézett komolyan rám, mint aki élete nagy lépését tervezi.
-Tudok egyedül is teát csi..-nem tudtam végig mondani, Kai lecsapott . Állam alá  nyúlt és maga felé fordította arcomat. Lassan kezdte megszüntetni a távolságot ajkaink közt.
Nem tudtam reagálni, lefagytam. Nem menekülhettem, a földbe gyökereztek lábaim.
Puha érintés szerű ,kellemes nyüzsgést kezdtem érezni ajkaimon. Kai a ajkaimra tapadt és csókolt.
Ez.. ez meg mi a jó életet művel?!- pánikoltam magamban.
Döbbenetemet és a kellemes érzést hirtelen félbeszakította valami.

Luhan rántotta el Kait karjánál fogva.
-Ne érj hozzá!-dühösen mormogta Luhan közvetlenül "támadóm" arcába.
-Chh- sziszegett - Most persze nem kell gondolkodnod igaz?- nézett kárörvendő mosollyal ránk.
Nemrég érkezett vendégünk, kirántotta karját Luhan markai közél és az ajtó felé vette az irányt. Mi csak csöndben figyeltük, ahogyan távozik a lakásból. Felaggatta magára a dzsekijét, majd a cipőjét és végszóval távozott.
-Szívesen Ji Na!
-Mi?-néztem értetlenül magam elé.Ekkor Luhan puha érintését éreztem a kezemen.
Maga felé fordított,egyik kezét derekamra simította így is közelebb tudva magához.
Lehajolt az én szintemre és a szájunkat egymáshoz tapasztotta. Jól eső csókokkal halmozott el.
Ez más volt mint Kai csókja,  olyan mesebelinek tűnt.

-Mondd ,hogy jobban csókoltam mint ő...-vetett felém aggódó pillantásokat.
-I..Várjunk csak ,most mi is történt pontosan?- húztam fel az egyik szemöldökömet.
-Aish- hajtotta a vállamra homlokával előre fejét Luhan- Kai csak szórakozott igaz?
-Tessék?-még mindig nem értettem semmit.
-Szeretlek.-suttogta alig hallhatóan.
-De.. én ..nem értelek..
-Sajnálom, azt hittem az a nyolc év zavar téged és nem mertem semmit sem tenni.
-És mi köze ennek Kai-hoz?-teljesen hülyének éreztem magam, mint akit kihagytak valamiből.
-Aigoo, Kai megkérdezte kedvellek-e én meg nem tudtam rá gondolkodás nélkül választ adni. Ezért fogta magát és "aki kapja ,marja" logikával becsalt a kelepcébe. -dünnyögte a mondatokat szépen sorba.
-Szóval én egy csapda vagyok?-vettem fel cinikusan.
-Hülye vagy, egy nagyon nagy hülye! Miért hagytad ,hogy megcsókoljon?
-Ezt én is számon kérhetném rajtad nem? Ha előbb reagáltál volna... -húztam a szám megjátszva magam. -És különben is honnan veszed,hogy kölcsönös a dolog?
-Mi?-állt vissza rögtön egyenesbe. Aggódó szempárját lassan megtöltötték a sós könnycseppek.
-Gyökér vagy és érzékeny, de Imádlak!- hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam  a szájára.-Ne sírj már te nyomi- nevettem és megöleltem.-Én is szeretlek.-suttogtam a mellkasába.

Dream with Chanyeol

Lassan magához húzott és nagy karjaival,gyengéden megölelt. Nem hittem a saját szívemnek. Millió pillangó repdesett a hasamban szívem gyors iramban pumpálta a vért. Arcom egyre vörösebben tündökölt. ~Nem is tudtam,mennyire megszerettem ezt az embert.~
 Óvatosan vissza öleltem,mire felkapott és az ölébe ültetett,
Lábaimmal körbefontam derekát,hogy biztosítsam magamat.
-Nem akarom,hogy itt hagyj!-suttogta fülmbe.
Forró levegőt juttatott a hallószervembe,mondata által.Végig futott rajtam a hideg.
Könnyes szememből nem engedtem elszökni egyetlen egy  sós vízcseppett. Azt akartam,hogy
erősnek lásson. Szerettem volna ha gyönyörű emlékként marad meg ez a pillanat.
~Most jöttem rá igazán mennyire is szeretlek. Bár, most sem mondhatom biztosra a te érzelmeidet.~
Besétált a hálószobámba és gyenge mozdulattal leültetett az ágy szélére,fölém hajolt majd tenyerével végig simított az arcomon.
Egyre közelebb és közelebb éreztem forró, pezsdídő lélegzetét. Amikor a távolság egy centiméterre zsugorodott megállt. Aggódó szempárjaiból könnycseppek hullottak.Elfordult és indulóra fogta.
 Még mielőtt elmenekülhetett volna, megragadtam csuklóját és magam elé rántottam,ezzel megszüntetve a köztünk lévő távolságot.
Ajkaira tapadtam,kóstolgattam lassan ízét mígnem levegőért esedeztem. Szemeiben,az aggodalmat felváltotta az izgalom és illetődöttség.  Letöröltem könnyeit és suttogni kezdtem,még mindig simogatva arcát.
-Szeretlek. De nem én döntöm el,hogy maradok-e vagy sem. Sajnálom.
-Veled akarok lenni és nem csak ebben a világban.-mondta férecsuklott,zaklatott hanggal.
-Miért nem mondtál semmit?-makogtam feldúltan.-Ha csak egyszer találkozhatnánk személyesen...
Kezeimet leejtettem az arcáról és folytogattam a sírásomat.
A magammal való küzdésből,
az agyamba érkező hadüzenet rángatott ki. Agyam elbukott a szívem által digtált erőteljes, izgága tempótol.Chanyeol újra és újra megcsókolt. Az utolsó csókbam éreztem mindem érzelmét.Szeretetét,fájdalmát,boldogságát.   -Ne aggódj megfoglak találni.
-Honnan tudod,hogy akkor is szeretni fogsz?!      
-Nem tudni kell,hanem érezni.
-Éreztem...,de ez mégsem a valóság. -kidüllett szemekkel bámultam lefelé.Nem hittem el még neki sem.Nem akartam elhinni,hogy mindez vsak álom.
-Szeretlek!-nyomott egy újabb csókot számra. Ezúttal viszont nem állt le.
Nyelve bebocsájtást akart.Többett és töbett akart.
Nyelvünk táncolt,míg el nem figyott a maradék levegőnk.
Fokozatosan közeledett,így hátra dőltem a finom puhaságú franciaágyon.
Nyakamat szívogatta,míg én hajába markoltam.
-Lassan mennem kell, te is tudod- nyögtem bele a mondandómba.
-Nem hagyom, hogy eltűnj újra.
-Sajnálom...- gördült le néhány könycsepp az arcomon.
Lassan csillogni kezdett körülöttem a levegő,itt volt az ideje,hogy felébredjek.
Utoljára küldtem egy mosolyt ChanYeolnak és már fel is ébredtem
-Mikor fog újra megjelenni? Mikor fogom újra érezni őt?- temettem kezeimbe arcomat.Feldúltan,zavartan és mély szmorúsággal keltem ki az ágyamból.

~Mikor változik mind ez valósággá? ~

The End.

Sorry , but no. ~Episode 1 ~

-Chen!Hahóó!Ébredj már fel te mamlasz! - bökdöstem a még mindig alvó osztálytársamat.
-Hagyja kérem. Majd én felébresztem.- mosolygott ördögien a matematika tanárom.
-Igenis..-hajtottam le a fejemet ,pedig nem csináltam semmi rosszat. ~ Az a hülye, barom megint elaludt és hisztizni fog,hogy miért kapott büntetést.~
-Jong Dae kérem kelljen fel!-vette hangosra a színt , az óráját félbehagyó tanár.
-Hmm?-mozgolódott egy cseppet , az igazak álmát alvó.
-Kim Jong Dae!-csapott egy óriásit a mutató pálcával a padra.
-Igen?- pattant máris fel az asztaltól.
-Ma a tanítási órák után itt marad és 25 példát meg kell oldania!
-Tessék? De hát nem vagyok rossz matekból?!
-Még felesel is ?Akkor legyen még 25 példa Mr.Kim?
-Befogtam- vágta magát haptába, majd azonnal leült.
A tanárunk szép lassan vissza sétált a padjához és lerakta az ébresztő vekkerként szolgáló pálcáját,majd folytatta kénye kedve szerint az  óráját.
-Miért nem ébresztettél fel?- fordult felém suttogva Chen.
-Próbáltalak te nyomi!- grimaszoltam vissza.
-Próbálkozz legközelebb jobban.-legyintett egyet kezével.
-Úgy lesz!- tettem a szívemre a kezemet ,miközben a táblát bámultam.
-Akkor itt maradsz velem addig ,amíg megírom ugye?- vágta be a szokásos kiskutya szemeket.
-Tudod,hogy a kérdés is fölösleges volt.- mondtam még mindig bambulva.
-Alap dolog igaz ?- suttogta miközben felém fordulva mosolygott.
~Miért teszed ezt velem? Ne nézz így rám, csak jobban foglak szeretni,ha így mosolyogsz~

______________________________________________________________________________

-Rin-ah! Várj meg! -kiabált messziről az osztálytársam.

-Igen?-fordultam felé.

-Tudod, ma velem vagy osztály felelős és hát, ma sietnem kell haza, nem tudnád a házi feladatokat levinni a tanári szobába?-hadarta el elképesztő sebességgel Irene.

-Persze miért is ne? Ha sietned kell haza, természetes,hogy megcsinálom. -mosolyogtam a lányra,majd el is vettem tőle a nagy köteg papírt.

-Köszönöm, majd meghálálom!- futott le a lépcsőn.

~Hmm.. Rendes lány, szép,vicces ,humoros ,és nem egy nagy lángész.~
Körülbelül 5 méter sétálás után meg is kellett állnom. ~ Basszus mik ezek a téglák?Komolyan egyedül kéne ezeket fel vinnem a harmadikra?~
Morogtam magamban még pár sort ,majd egy hirtelen mozdulattal fel emeltem a köteget.A nagy lendülettől ,kezdtem hátrafelé dőlni. ~Ne,ne, nenenenenenenenene!~ Kiabáltam magamban ,miközben láttam az egyre távolodó lépcső korlátot és a padló felé borulok.
Mikor már azt hittem a farcsontom oda lesz, két nagy kar fonódott körém ezzel megtartva a testemet. Ám a papírok szanaszét a lépcsőkön, a padlón hevertek.
-Még épp időben elkaptalak.- sóhajtott fel egy ismerősen csengő hang.
-Mr.Oh?!-riadtam meg ,amikor a tudat végig vándorolt az agyamon.-Nagyon sajnálom, azonnal felszedem a papírokat!-mondtam , majd gyorsan kikászálódtam a kezei közül.
-Segítek, úgy látom mára elég sok házi feladat össze gyűlt.- tekintett le a lépcsőre,amely tele volt szórva papírlapokkal.
-Köszönöm, hajtottam le a fejemet.
~Amilyen vékony termete van, annyival erősebb is. Magas, karamell barnára festett haj, stílusos öltözködés.Kicsit, mit egy buzi~ - kuncogtam bele gondolataimba,miközben szedegettem a lapokat.
Hála Mr.Oh-nak pár perc elég is volt arra,hogy összeszedjük a szét bombázott házikat. Mikor végre mindegyik a kezemben volt, neki indultam a lépcsőknek.
-Vá..Várjon kérem Miss.Rin! Nem kellene újból egyedül cipekednie. -nézett reménykedve.
-De..-még mielőtt bármit is mondhattam volna, már mellettem is termett és elvette a papír csomag felét.
-Ne aggódj, szívesen segítek a diákjaimnak.
-Aish! Sehun-ssi most akkor tartozom magának eggyel!
Nem mondott semmit, csak felém fordult és megdobott egy félmosollyal ,és az elmaradhatatlan kacsintással.

Jégkrém:First Love

Haru vagyok 17 éves. Szöulban lakom egyedül. A szüleim munkaváltás  miatt egy kisvárosba mentek. Én nem akartam itt hagyni a barátaimat így itt maradtam. Egyszerű nem igaz?
Szokásos forró nyári nap, forró,nagyon forró. Aish! Megőrülök! Le kell magamat hűtenem.
Irány a közért!
Sokat beszélek magamban,igaz ez a külvilágnak furcsa lehet. Az egyedül lét nem visel meg, de valakivel társalognom is kell néha. A barátaimat nem zargathatom folyton ,hiszen nekik is megvan a saját dolguk.
Pálcikás jégkrém,pálcikás jégkrém. Áh! Meg van- mosolyogtam ,majd kivettem a hűtőládás valamiből 6 db fagylaltot.Az eladó nagyon édes szájúnak nézhetett, egy ilyen kis termetű vékony lány ennyi fagyival? Persze, a többi vásárló is megnézett, valaki kuncogott, valaki pedig kisebb fintort vágott be.
-Biztos hánytatja magát,amilyen vékony és ennyi fagyi? Képtelenség,hogy ne hízzon meg!- nyafogott egy húsz körüli lány a barátnőjének.
-Sss! Halkabban még a végén meghallja szerencsétlen.- intette le barátnőjét ,nehogy rá is rossz szemmel nézzenek az emberek. Bár az a kárörvendő mosoly,hogy megalázhattak valakit ott volt.
Fapofával sétáltam ki az üzletből. Bár nem mutattam nagyon fájt, rengeteget csúfoltak a termetem miatt.Az iskolában,a városban, mindenhol.
A közeli buszmegállóba siettem , hátha gyorsabban haza érek. Nem volt kedvem úgy sétálni az utcán,hogy közben megbámulnak és összesúgnak a hátam mögött.
Mikor jön már az a rohadt busz?- morogtam magamban.
-Bocsi, de ugye még nem késtem le a buszt?-Hajolt le hozzám egy barna hajú magas srác.
-Nem ,még nem , de így is késik. Szerencséd van.
-É..értem köszi.-egyenesedett fel.Jobban megnézve nem tűnik, bunkónak ,sem olyan értetlennek.
Szegény sokat futhatott ,hogy így leizzadt.Bár ilyen melegben ki nem izzad?
-Kérsz egyet?-nyújtottam felé a nemrég vett pálcikás jégkrémet.
-Öhm.. igen, köszönöm. -Hajolt meg és fél mosollyal a száján elvette a felkínált édességet.
-Gyorsan edd meg ,mert buszra fagyival nem szállhatunk.
-Maximum gyalogolunk.
-Jah! Miért van a többes szám?
-Te adtad a fagyit nem? Vállald a felelősséget,hogy miattad nem szállhatok fel a buszra.
-Aish! Milyen filozófia ez?
-Ó milyen nehéz szavakat használsz kislány.
-Nem vagyok kislány!-álltam fel a helyemről és puffogtam. Közvetlenül a fiú elé álltam  és morcosan fürkésztem szemeit.
-Héj! Mássz ki a képemből! -fordította el az arcát és a kezével takargatta magát.
-Na mi van? Nem tudod tartani magad egy "kis" lánnyal szemben?
-Hagyjál már!-nézett vissza rögtön.Farkas szemet néztünk , inkább úgy mondanám "elvesztünk " egymás szemeiben.
-Jó feladom! Te nyertél. Tudod tartani magad... -fordítottam el elsőnek végül a fejemet.
-Látod?- vágott büszke képet a fagyis társam.
Ebben a pillanatban a busz szép lassan elhaladt mellettünk.Sajnos a buszsofőr kiabálásunk ellenére sem állt meg. Le késtük a buszt mind a ketten.
- Ajusshi! Kérem álljon meg! Hé!
-Már úgy sem fog megállni.- mondta nyugodt ,beletörődött hanggal a srác.
-Én..én sajnálom! -hajoltam meg. Kezemmel idegességemben a szoknyám alját gyűrögettem.
-Hé semmi baj.- jött közelebb és megsimogatta fej búbomat.
-De miattam lekéstük a buszt.
-Tudom, de így legalább haza kísérhetsz. -mosolygott kárörvendően.
-Basszus...Nem hittem ,hogy komolyan gondolod.
-Én sem. Na gyere szépen.
-Merre laksz? -futottam utána, mert már jó pár méterrel előttem járt.
-A legközelebbi park utáni 4 emeletes társasházban. Körülbelül 20 percnyire innen.
-Várj, nem az ami Európai stílusban épült és olyan ronda zöld színe van?
-De.Tudod merre van?-kíváncsian nézett nagy barna szemeivel.
-Hát.. izé.. én ott lakom.
-Komolyan?Hiszen még egyszer sem láttalak ott.
-Tudod nem sokat járok ki otthonról.
-Értem , pedig kár érted. Őszinte vagy és kedves . Ez tetszik.- Nem nézett rám csak haladt az árral és mosolygott. Ritkán látni nem fapofával járkáló embert ezen a környéken.
-Mi? -hűltem ki azon,amit mondott.
-Nyugi, attól még nem mászok rád.-nevetett fel harsányan.
-Gondoltam..
A haza felé út kellemesen telt. Megtudtam a nevét,korát és ,hogy mit szokott szabad idejében csinálni. Kim Jong Innak hívják 20 éves és imád táncolni. Nem mellékesen egyetemi hallgató.Jó volt hallgatni ,hogy mennyire oda van azért, amit csinál. Lelkesen ,végig vidáman vigyorogva mesélt a gyerekkoráról. Már egészen pöttöm cuki kisgyerekként elkezdett táncolni. Volt miről álmodozni,hogy egyszer híres táncos lesz belőle.
Mellette én egy elkeseredett senkinek tűntem, de nem fájt, nem éreztem magam szánalmasnak. Örültem ,hogy megismerhettem egy ilyen csodás embert. Felszabadult voltam mellette.
-És te mit tanulsz, mennyi idős vagy? És a legfontosabb: Mi a neved? -halmozta fel a kérdéseket.
-Hát.... -léptem kettőt előre és sarkon pördültem, mosolyogva pukedlizve mondtam.:
-Haru vagyok, örvendek a találkozásnak Oppa.
-Szép kis bemutatkozás volt- sétált lassan felém Jongin- hol marad a többi?
-Hm... 17 éves vagyok,-közben fel másztam az út széli padkákra és azokon egyensúlyoztam, mint egy óvodás.- Művészeti iskolába járok és nincsen különösebben hobbim.Magyarán tök átlagos vagy. -ugrottam végül le a sorban egymás mögé fektetett kövekről.
-Hát te tényleg átlagos vagy.. nevetett fel végül  reagálásként.
-Köszi a biztatásodat!-fintorogtam egyet és kinyújtottam a nyelvemet.
-Holnap ráérsz?-vakarta meg a tarkóját.
-Tessék?-vettettem felé a fejemet.-Igen,azt hiszem holnap ráérek.-gondolkoztam el.
-Akkor, nem lenne kedved össze futni velem, mondjuk a buszmegállóval szembeni kávézóban?-nézett jobbra balra idegességében.
-De ,persze miért is ne?-mosolyogtam rá.
-Tényleg?!- nézett azonnal rám, mint aki nem hisz a fülének.
-Ahham!- bólintottam egy erőteljeset.
Ez után nem is nagyon beszéltünk, inkább ide oda nézegettünk.
Lassan de biztosan haza találtunk. Én az első szinten búcsúztam el Jongintól.
-Hát akkor én be mentem. Köszönöm, végül is egymást kísértük haza.- kuncogtam halkan.
-Igen, ki hitte volna,hogy egy társasházban lakunk?
-Ja, még a végén kiderül rejtett tesók vagyunk.-nevettem.
-Persze! Egy ilyen kis húg folyton csak borsot törne az orrom alá.-vigyorgott rám.
-Héj!-öklöztem bele kicsit erősen vállába.
-Áucs! Hé te kis erőszakos!-fogta be az orromat.
-Já!
-Jól van,jól van. Ssss! Még végén a szomszéd öreg Ajusshi leszedi a fejünket.-suttogta miközben kezével csendre intett.-Most már megyek rendben?
-Igen..
-Jó éjt fagyis lány!-ezzel egy puszit nyomott az arcomra.
-Ne..Neked is Jó éjt!-köszöntem el tőle én is.
 Még végig néztem ,ahogyan felmegy a lépcsőn és lassan eltűnik a szemem elől.Az arcomra helyeztem mind két kezemet és az eddigi vissza tartott izgatottságomat ki engedtem egy nagy sóhaj keretében. Óriási mosollyal tettem a napi rutinokat. Fürdés,fogmosás,beágyazás.
Végül felöltöttem a pizsimet és bebújtam az ágyamba.
Istenem ,hogy lehet valaki ennyire jó képű,kedves és önzetlen egyszerre? Tele ilyen gondolatokkal aludtam el.Másnap reggel csak úgy kilőttek az ágyamból. Izgatottan és zavarban éreztem magam.
-Mi a jó istent vegyek fel?- kezdtem már korán az aggodalmaskodást.
Várjunk ez nem randi, hohohó félre ne értsük Haru, nem mondta,hogy ez egy randi lenne. Barátok vagyunk. Fagyis társak.De.. de én akkor is szép szeretnék lenni az ő szemében...Döntöttem végül el magamban a témát.
Végig túrtam az egész szekrényemet mire találtam ,egy tökéletes ruhát.
 Felhúztam a kedvenc szandálomat és már neki indultam.
Pár perc buszozás után meg is érkeztem a kiválasztott kávézóba.
Ám amikor bementem egy nem várt vendéggel is találkoztam.
Hyori az egyik legjobban utált osztálytársam állt előttem , nekem háttal éppen Jongin ajkaihoz tapadva.
-Jongin- suttogtam alig hallhatóan a nevét.
Mindketten azonnal hátra fordultak ,amikor meghallották hangomat.
-Na nézd csak ki ez itt?
-Hyori..-néztem rá szánalmasan.
-Még mindig hánytatod magad? Vagy már más szerekhez is nyúlsz ?Tudod, hamarosan elkezdődik az iskola.. Még mindig nem bánod,hogy nem a szüleiddel mentél?
-Fejezd be- szólt rá Jongin.
-Miért? Hisz ez még csak azt sem érdemli meg,hogy valaki ránézzen!
Be telt a pohár, ott volt a pont a mondat végén. Nem kellettem senkinek, senki nem akar rám nézni. Nem akarok tovább szenvedni, nem akarom tovább hallgatni a nyávogó libákat akik megaláznak.
Kirohantam a kávézóból és a parkig futottam. A szökőkút mellett egy magányos padra leültem és magamba fojtva a zokogást, pityeregtem.Ugyan olyan magányos voltam mint az a pad amin ültem, messze minden közösségtől ,kirekesztve. A barátaim akik miatt itt maradtam, nem tudtak velem foglalkozni, mindegyiküknek volt barátja,családja. Nem is akartak velem foglalkozni.
-Nem szeretek egyedül lenni.- suttogtam magam elé.
-De most már nem vagy egyedül.- hallottam mellőlem Jongin hangját.
-Miért vagy itt? Menny nyugodtan vissza Hyorihoz- kisebb undorral mondtam nevét.-Nyugodtan folytathatjátok ott ahol abbahagytátok! -emeltem meg hangomat.~ Haru? Miért vagy ennyire fenn akadva ezen? Hiszen nem is szereted Jongint~
-Nem én akartam, ő jött oda és csak úgy fogta magát és ...
-Persze! Én meg maga vagyok a római pápa nem ?Na ne röhögtess Jongin.
-Mikor hiszed el azt ,hogy kedvellek és nem érdekel az a hülye liba?
-Mi?-fordultam felé egy pillanatra, majd törölgetni kezdtem a könnyeimet.Leült mellém a padra és az arcomhoz hajolt.
-Tudod, még is csak kellesz valakinek.
-Honnan veszed?
-Mert ismerem az illetőt.Én vagyok az. Haru kérlek, ne sírj.
-De.. -jött volna ki  a számon egy hárító mondat de Jongin közbe avatkozott.
Puha ajkai az enyémre tapadtak. Kellemes forróság öntötte el a testemet és a szívem egyre csak ki akart ugrani a helyéről. Akkor tudtam meg ,hogy mi is a szerelem.
Mikor elszakadtunk egymástól,akkor tűnt fel ,hogy nem csak én vagyok zavarban. Még ha magabiztosnak is tetteti magát,attól még ő is belepirult a csókba.
Halkan kuncogni kezdtem.
-Most meg mi van?
-Semmi- kezdtem most már hangosan nevetni.
-Én a helyedben nem nevetnék ennyire.
-Miért?-néztem rá kíváncsian ,mire ő közelebb hajolt és újra össze tapasztotta az ajkainkat.
-Mert most lopták el a második csókodat is, nem igaz?-vigyorgott.
-Já! Ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat- bokszoltam bele a vállába, majd eltakartam az arcomat, ami teljesen kipirult.
-Szeretlek.-mondta alig hallhatóan maga elé Jongin.
-Tessék? Nem hallottam jól? -cukkoltam ,hogy még egyszer had halljam azt a gyönyörű szót.
-Ne hülyülj! Nem mondok ki ilyesmit bármelyik percben!-könyökölt a térdeire és a tenyerébe süppesztette arcát.
Közelebb csúsztam hozzá és a füléhez hajoltam.
-Én is szeretlek Kim Jong In.