Lassan magához húzott és nagy karjaival,gyengéden megölelt. Nem hittem a saját szívemnek. Millió pillangó repdesett a hasamban szívem gyors iramban pumpálta a vért. Arcom egyre vörösebben tündökölt. ~Nem is tudtam,mennyire megszerettem ezt az embert.~
Óvatosan vissza öleltem,mire felkapott és az ölébe ültetett,
Lábaimmal körbefontam derekát,hogy biztosítsam magamat.
-Nem akarom,hogy itt hagyj!-suttogta fülmbe.
Forró levegőt juttatott a hallószervembe,mondata által.Végig futott rajtam a hideg.
Könnyes szememből nem engedtem elszökni egyetlen egy sós vízcseppett. Azt akartam,hogy
erősnek lásson. Szerettem volna ha gyönyörű emlékként marad meg ez a pillanat.
~Most jöttem rá igazán mennyire is szeretlek. Bár, most sem mondhatom biztosra a te érzelmeidet.~
Besétált a hálószobámba és gyenge mozdulattal leültetett az ágy szélére,fölém hajolt majd tenyerével végig simított az arcomon.
Egyre közelebb és közelebb éreztem forró, pezsdídő lélegzetét. Amikor a távolság egy centiméterre zsugorodott megállt. Aggódó szempárjaiból könnycseppek hullottak.Elfordult és indulóra fogta.
Még mielőtt elmenekülhetett volna, megragadtam csuklóját és magam elé rántottam,ezzel megszüntetve a köztünk lévő távolságot.
Ajkaira tapadtam,kóstolgattam lassan ízét mígnem levegőért esedeztem. Szemeiben,az aggodalmat felváltotta az izgalom és illetődöttség. Letöröltem könnyeit és suttogni kezdtem,még mindig simogatva arcát.
-Szeretlek. De nem én döntöm el,hogy maradok-e vagy sem. Sajnálom.
-Veled akarok lenni és nem csak ebben a világban.-mondta férecsuklott,zaklatott hanggal.
-Miért nem mondtál semmit?-makogtam feldúltan.-Ha csak egyszer találkozhatnánk személyesen...
Kezeimet leejtettem az arcáról és folytogattam a sírásomat.
A magammal való küzdésből,
az agyamba érkező hadüzenet rángatott ki. Agyam elbukott a szívem által digtált erőteljes, izgága tempótol.Chanyeol újra és újra megcsókolt. Az utolsó csókbam éreztem mindem érzelmét.Szeretetét,fájdalmát,boldogságát. -Ne aggódj megfoglak találni.
-Honnan tudod,hogy akkor is szeretni fogsz?!
-Nem tudni kell,hanem érezni.
-Éreztem...,de ez mégsem a valóság. -kidüllett szemekkel bámultam lefelé.Nem hittem el még neki sem.Nem akartam elhinni,hogy mindez vsak álom.
-Szeretlek!-nyomott egy újabb csókot számra. Ezúttal viszont nem állt le.
Nyelve bebocsájtást akart.Többett és töbett akart.
Nyelvünk táncolt,míg el nem figyott a maradék levegőnk.
Fokozatosan közeledett,így hátra dőltem a finom puhaságú franciaágyon.
Nyakamat szívogatta,míg én hajába markoltam.
-Lassan mennem kell, te is tudod- nyögtem bele a mondandómba.
-Nem hagyom, hogy eltűnj újra.
-Sajnálom...- gördült le néhány könycsepp az arcomon.
Lassan csillogni kezdett körülöttem a levegő,itt volt az ideje,hogy felébredjek.
Utoljára küldtem egy mosolyt ChanYeolnak és már fel is ébredtem
-Mikor fog újra megjelenni? Mikor fogom újra érezni őt?- temettem kezeimbe arcomat.Feldúltan,zavartan és mély szmorúsággal keltem ki az ágyamból.
~Mikor változik mind ez valósággá? ~
The End.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése