Talán még emlékszel arra a pillanatra, amikor megcsókoltál. Melletted feküdtem és próbáltam logikát keresni az értelmetlen sorozatokban, egy idő után már aggódtam, hiszen úgy remegtél mint a nyárfalevél. Szemeimet feléd irányítottam, majd rámnéztél és ajkaimra hajoltál. 

Nem tudom elmondani milyen, nehezemre esik megfogalmazni azt, amit valólyában érzek, de minél elöbb próbálok javítani a helyzeten. Legalábbis remélem tudok változtatni.

Azt hiszem sokkal egyszerűbb ha nem mondok semmit, akkor lehet soha nem vetted volna észre. Boldog lehettél volna mellettem. Így úgy érzem megkötlek, és ezt nem szeretném. Ha nem avatok bele senkit talán megutálnak a szeretteim, de legalább nem fognak emiatt szenvedni. Ha csak azt hiszik, hogy nem kérek belőlük többet, akkkor hamarabb túltesznek rajtam. 
Ez ilyen egyszerű. Veled is ezt tettem volna? Annyira nehéz. Mert te vagy az első ember akit ennyire szeretek. Sokkal többet akarok belőled, de tudom, ez nem lehetséges. 

Befejeztem

Sziasztok!
Mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni. Végleg bezárom az összes blogomat. Köszönöm szépen, hogy eddig velem tartottatok és olvastátok az írásaimat. Sokat jelentett :)

"Szeretlek"

- Ez rózsaszín - fintorodott el Kai, majd rátelepedett az ágyamra, mely az említett színnel volt beterítve.
- Illik a szobámhoz, és éjjel kicsit ciklámenes a színe - mosolyogtam.
- Ha már ennyire tetszik neked, nem kötök bele - simított végig a puha pléden.
- Köszönöm az együttműködésedet - ültem le végül az asztalomhoz.
- Mennyit kell tanulnod? - terült el teljesen.
- Csak pár dolgot kell átnéznem, addig nyugodtan kereshetsz egy filmet a gépemen - nyomtam kezébe a laptopot.
- Nézzünk romantikus filmet - vigyorodott el.
- Azt csinálsz, amit akarsz
- Csak ésszel kislány! És ha benyomatok egy pornót?
- Nekem az is megfelel - hagytam teljesen figyelmenkívül.

Mikor körülbelül félórával később, azaz este kilenckor, kibújtam a könyveim mögül, Jongin már javában aludt. Rengeteget táncol a suliban, egyre több edzése van, így nem csoda, ha elalszik ilyen korán...
Levettem nagykeretes szemüvegemet, megdörzsöltem orrnyergemet, majd óvatosan az ágy szélére ültem, és egy párna kíséretével Kai fejét az ölembe fektettem. Belefújtam lágyan, kósza tincseibe.
- Így hogy fogunk filmet nézni, te igen ostoba? - sóhajtottam.
 Az asztalomra emeltem a gépemet, és felnyitottam az ablakot, hogy megnézzem mit is szeretett volna nézni.
Meglepő módon semmi nem volt megnyitva, mégcsak visszakeresni sem lehetett. Mit csinálhatott akkor Jongin a gépen?
- Kinyitod az ablakot? - nyöszörgött ölemben.
- Várj egy kicsit, oké? - ezzel nehezen, de sikeresen kimásztam alóla, és teljesítettem kérését.
Mélyet szippantottam a kellemes, tavaszi, éjjeli levegőből, majd ahelyett, hogy visszafordultam volna, nézelődni kezdtem.
- Párna - morogta Jongin az ágyamban.
- Meg ne halj nélkülem - mosolyogtam, miközben végig cikázott tekintetem az embereken.
- Kellesz nekem, szóval told ide magad - motyogta továbbra is álmos hangon.
Kérésének elégtételt adtam, és újra ölembe helyeztem buksiját.
- Miért nem kerestél filmet?
- Hagyj békén, álmos vagyok - fordult hasam felé, és lassan újra álomföld felé vándorolt.
Nekem vele ellentétben nem ment ilyen könnyen az alvás. Mindig is bagoly életmódot folytattam, nem tehettem róla, valahogy éjszaka élénkebb voltam.
Unalmam egyre csak nagyobb lett, így muszáj volt elütnöm az időt. Kait óvatosan leemeltem magamról, majd a félbehagyott történetemet nyitottam meg.
Az elejétől kezdtem az átnézést, és egyre lejebb haladva javítgattam a hibákat. Néha.néha megálltam és elgondolkoztam a sorok mögötti valóságon.
A "mese" egy lányról és egy fiúról szólt, akik legjobbbarátok lettek a középiskola alatt. A lány szerelmes lett, míg barátja nem mutatott semmi féle változást. Szerette volna kideríteni mit érez, de nem akarta tönkretenni kialakult kapcsolatukat. Sokáig vesződött mire összeszedte bátorságát és barátja elé mert állni.
" - Annyira.. annyira sajnálom - pityergett a lány, ahogyan a szívében lakozó fájdalom egyre csak növekedett. Tudta, hogy már soha nem lesz semmi sem a régi, nem lesznek ugyan olyan barátok, és szerelmét sem fogják viszonozni.
- Hé, ne sírj. Mi történt? Miért kérsz bocsánatot? - ahogyan egyre közelebb lépdelt, úgy a síró egyén egyre hátrább.
- Szeretlek - suttogta - Már nem tudlak egyszerá barátként kezelni - suttogta, hisz' a torkát folytogató gombóc sírása ellenére is folytogatta.
- Én SZERETLEK"
- Ezt nem én írtam ... - lepődtem meg a törénet végén, hisz emlékeim szerint nem Happy End a sztorim... - Csak nem? - tágultak ki pupilláim, amint az ölemben szuszogó Jonginra pillantottam, majd hirtelen felnevettem.
- Hangos vagy - morgott Kai, végül ülőhelyzetbe tornázta magát.
Nevettem, hiszen kit áltatok? Ez nem egy tündérmese, ez nem a boldog végek világa. Ez a szerencsétlen soha nem fog szeretni. Biztosan csak szórakozott, hogy elrontsa a "költeményemet".
Szívemben óriási fájdalom keletkezett, nem bírtam elviselni Mr.Gyönyörűmosolyomvanéseztkihasználom közelségét.
- Menj a vendégszobába ha itt alszol - tapicskoltam meg arcát a kellettnél kicsit erősebben.
- Ya! Ne ütögess! - húzta fel orrát, mint egy kis gyerek.
- Jól van, jól van, csak indulj már! - mosolyra húztam számat, majd segítettem neki felállni. Ki tuszkoltam az ajtón és bezártam azt.
Könnyeim azonnal utat törtek maguknak. Aznap egész éjjel sírtam, persze halkan, nehogy a kis nyomorult kérdezősködni kezdjen.

Lassan két hete kerülöm, a suliban is ha kérdez valamit nagyon gyorsan letudom a dolgot, vagy egy idióta indokkal lerázom őt. Rettenetesen fájt, de kellett az idő. Újra normális akartam lenni, nem akartam zavarban lenni, nem akartam arra gondolni, hogy mi lenne ha megcsókolna. Milyen lenne érezni őt, milyen lenne ha...
- Nem, nem, nem - ráztam meg fejemet, hátha azzal minden dolog kirepül a fejemből.
- Sora beszélnünk kell, most - állt padom elé Jongin, nem épp boldog arccal.
Te jó ég... 
- Bocsi, de elfelejtettem, hogy segítenem kell Mr..
- OH SORA! - emelte meg hangját. Olyan haragot és szomorúságot még soha nem láttam szemeiben.
- Rendben, de ne itt... - pillantottam körbe - Mindenki minket néz - suttogtam.
Jongin kicsit megszeppenve, de fogta az adást. Hirtelen karon ragadott és kirángatott a teremből. Egészen a tető felé vezető lépcsőházig húzott. Azonban gyorsan elegem lett a huzavonából.
- Kai... engedj el... ez fáj - szóltam eréjesebben rá.
- Ne haragudj - engedett el - Sora, miért kerülsz? Ha azért amit a történetedbe írtam ... -kezdett magyarázkodni, de közbevágtam.
- Ugyan Jongin, az csak egy fici, tudod létezik törlő gomb. Majd újra írom a végét. Csak egy kicsit szórakoztál egy kicsit, plusz munkát csináltál nekem - nevettem fel kínomban.
- Hogy szórakoztam? - remegett meg szája széle - Te komolyan azt hiszed bárkinek csak úgy azt mondom szeretlek? - kiabálta.
- Tessék? - lepődtem meg.
- Jól hallottad - tette karba kezeit - Sze-ret-lek! - tagolta lassan, hogy lejusson agyamig.
- Te szívtál valamit? - néztem rá kihűlve.
- Mi van? Sora... - sóhajtott egy óriásit- Szerelmes vagyok beléd - nézett komolyan szemeimbe- Nem akarom, hogy emiatt kerülj, majd próbállak elfelejteni, vagy nem tudom, ha téged zavar ... - vakargatta tarkóját zavartan.
- Ne merészelj elfelejteni te idióta! - mutattam felé kinyújtott karral. Arcomon végig siklottak könnyeim, majd nyakamon keresztül ingemig utaztak - Szeretlek, mindennél jobban szeretlek, te idióta - felé sétáltam és olyan szorosan öleltem meg, hogy azt hittem eltöröm a bordáit.
Hallottam szívverését, éreztem ahogyan földbegyökerezett egész teste.
- Tényleg? - remegett meg hangja, amikor beszéd közben mosoly szökött arcára.
- Igen... tényleg - mormogtam mellkasába - Szeretlek.

Dream with Kai

Sziasztok! Ezt a ficit szintén egy álmom szülte, így se eleje,se vége. Remélem így is tetszeni fog! ^^



-Meg van a gyilkos személyi aktája -csapta le  a tömbösített papír kupacot Baekhyun, az asztalra.
- Park Jung So, harminc körüli, eddig kisebb bolti lopásért,testisértésért ült a sitten - olvastam egyhangúan az adatait.
- Még csak most szabadult a nyomorék - hajolt fölém Kai, úgy nézve a nyomtatott papírokat.
- Meg vannak a koordináták -futott be az irodába Kyungsoo.
- Indulás! - kaptuk az azonnali parancsot Kristől.

Meglepetésemre bármilyen felszerelés nélkül indultam útnak. Persze mellettem Jongin haladt, mögöttünk pedig Baek, Chanyeolal egyetemben. Mindannyiuknak a kezében egy-egy pisztoly. Egy parkon keresztül sétáltunk, gyönyörű,őszi falevelek díszítették a fákat. A rajtuk megcsillanó vízcseppek nyugalmat és békességet árasztottak. A tegnapi eső lemosta az utcákon ragadt port, ami felfrissítette ezzel a kisvárost. Friss levegő, gyönyörű táj, még is egy sorozatgyilkost keresünk. Rendőrként meg kellett tapasztalnom, milyen az,  ha hullát lát az ember,vagy épp leakarják lőni. A gyors halált jól fogadtam, nem különösebben zavart, ha úgy halok meg,hogy egy golyó van a fejemben. Ezért soha nem is féltem. Kezdő létemre még sokat kell tapasztalnom, eddig csak olyan emberekkel volt dolgom, akik egyszerűen lelőttek valakit. Viszont a mostani gyilkosunk más. Szadista módon kínozza az embert. Olyan áldozatai voltak,akikről lehúzták a bőrt,vagy minden egyes centiméter után egy vágás borította a testet. Ezek a szebbik példák közé tartoztak.
Elborított a félelem, hiszen bármikor lecsaphat és megkínozhat. Bármilyen hihetetlen is, a legjobban  a testi fájdalomtól féltem.
Testem remegni kezdett,gyomrom görcsbe rándult, nem bírtam vissza fogni a bennem lakozó óriási félelmet. Már a puszta gondolata is a szenvedésnek,gyomorforgatóan kínzó volt. A mellettem nyugodtan battyogó Kai kezét fogtam meg,hogy legalább valamilyen biztonság érzetem legyen. Percekig némán,összekulcsolt kezekkel sétáltunk, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülünket. Egy kisebb pavilon mögül lépett elő az említett őrült,egy pisztollyal a kezében. Fejét és kezét, apró vércseppek borították. Arcán a felemelő,büszke, kaján vigyor feküdt. Miután ránk emelte tekintetét, futásnak eredt. A fiúk gyorsan kapcsoltak és a nemrég szabadult fegyenc után futottak.
Azonban én egy helyben álltam és néztem a semmibe. Hallottam ahogyan pár lövés eldördül,ekkor már a vér is megfagyott bennem. Nem bírtam mozdulni és ezt valaki ki is használta. Egy jól irányzott ütéssel a földre kerültem. Minden sötétbe burkolózott. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen,mire felkeltem már egy ismerős szobában voltam kikötve.
-Most komolyan a saját szobámban tartanak fogva? - adtam hangot gondolataimnak.
Az ablak elé voltam állítva, kezeimet a plafonhoz kötötték. Egy erőtlen csomót egyszerű volt kioldani. Az egyik kezemet sikeresen kiszabadítottam. Meglepetésemre a telefonom nálam volt. Mikor az asztalra rakott készülékhez fordultam,az elkezdett pittyogni. Fél kezemmel feloldottam a képernyőzárat és megnéztem az sms-t.

"Feladó: Kai"
"Tárgy: -"

"Ha baj van, hívj "

-Jongin te barom! Nem tudok hívni, komolyan de hülye vagy. Mindig a legjobbkor kell letiltani az ember kártyáját - ütöttem falba fejemet,Jongin hülyesége láttán  - kérlek, csak legyen annyi eszed,hogy felhívsz, kérlek!
A magammal való tárgyalásomat egy idegen szakította félbe.
- Remélem szereted a szado játékokat -vigyorodott el kajánul az illető- tudod rendőr létedre elég szép egyed vagy! - Nyúlt állam alá és úgy nézett a szemeimbe.
Egyszer csak gondolt egyet és kiment. Kai abban a pillanatban hívott. Azonnal felvettem és elhadartam neki a történteket.

- Rika, kelj már fel! - Hallottam messziről Jongint.
Egyre közelebbről és közelebbről hallottam kellemesen mély hangját.
-Wáaaahhh!  - ültem fel a francia ágyamon,majd Kaira pillantottam, aki hirtelenjében csak röhögni tudott.
- Már megint mit álmodtál? -Törölte nevetve könnyeit.
-Ya! Fogd be! Ha nem lettél volna ekkora barom, még élhetnék! - Kezdtem ütögetni csupasz mellkasát.
-Héj, nyugi,nyugi, csak túl sok krimit néztünk tegnap este.
- De akkor is ijesztő volt  - durcáztam be.
- Elhiszem,de végül megmentettelek nem? - Vigyorodott el.
-Nem tudom, nem láttam a végét, mert felébresztettél... - dünnyögtem orrom alatt.
- Épp ezért mentettelek meg -győzelem ittasan hajolt hozzám, majd megcsókolt.
- Legközelebb jobban igyekezhettél volna -suttogtam ajkaira.
- Próbálkozom, de majd meglátjuk mennyire fogsz örülni a lassuságomnak,ha benned fogok járkálni - rontott magára és ölelt meg szorosan.
-Ya! Meg fogok fulladni,te dilis! - Nevettem vállába.
Lassan fölé hajoltam és megcsókoltam. Puha ajkai úgy falták enyémeket,mintha bármelyik percben bekövetkezhetne az apokalipszis.
-Szeretlek, te degenerált  - mosolyodtam el és egy puszit hintettem arcára.
- Én is - ölelt meg újra, majd magunkra húzta a puha takarót.

Aki kapja, marja.

-Kész van már?- nyüszített legjobb barátom.
-Várj egy picit, teljesen ki kell pattognia.
-De mindjárt kezdődik, siess már!-türelmetlenkedett Luhan.
-Jól van,jól van, de akkor meg etetem veled a magvakat!-vágtam vissza neki.
-Jaj gyere már!
-Megyek, csak kell még egy tál...- nyúltam be a konyhapult alá a zöld műanyag tálkáért.Fénysebességgel vettem ki a pattogatott kukoricát szegény agyon sürgetett mikrómból.
-Aish, ez forró!- ejtettem bele zacskóstul a tálba. Lehuppantam a széles fotelbe Luhan mellé, épp jókor a reklámnak vége szakadt és elkezdődött a film.

Sok délutánt töltöttünk így kettesben nála. Nyolc évvel idősebb nálam, de ezt sokan el sem hiszik. Ilyen pofival naná ,hogy nem! Ki sem nézett 24 évesnek ,maximum 18-nak.
Talán egy éve ismerem, street dance-t tanít a közeli iskolában. A húgomat "fuvaroztam" állandóan hozzá. Egészen apró gyerekeket tanított, talán az egyik legidősebb volt közölük a testvérem ,aki mindössze 10 éves. Néha napján haza kísért minket, volt amikor véletlenül találkoztunk az utcán. Rengeteget beszélgettünk és mit ne mondjak nagyon jól kijöttünk egymással.
Feltétel nélkül bíztunk egymásban, szerettük a másikat, persze nem úgy. Csak barátként kezeltük egymást. Bár nálam az a kis hátsó gonosz ,perverz szándék megvolt. Basszus ,kegyetlen jól nézett ki,és amikor táncolt lángolt körülötte a levegő. Imádtam. A tánc mellett halottam már énekelni is. Ha eddig azt hittem tökéletes most inkább azt mondanám Isten. Nyugtató,kicsit mély hangja volt.
Félre téve a már lassan fanatikussá vált szemlémet, az a tudat szakítja meg,hogy nem érez irántam semmit. Nem,nincsen barátnője,de soha nem nézett rám nőként. Mindig csak,pici gyerekként kezel. Jól esik ,hiszen úgy mond "kényeztet". Na,de kérem 16 éves NŐ vagyok.

-Nem is figyeled a filmet!-bökött oldalba hirtelen Luhan.
-Ez nem is igaz.-feleseltem vissza.
-Akkor eddig mi történt?-húzta fel szemöldökét és kigúbatt szemekkel kérdően nézett.
Vissza pillantottam a televízióra,hogy hátha elcsípek egy fontos mondatot,de sajnos már régen a reklám foglalta el a terepet.Kétségbe esett szemekkel vettem tudomásul,semmi esélyem innen nincsen vissza út.
-Jól van na. Nem figyeltem, most boldog vagy? -vágtam be a durcát.
-Igen- vigyorgott a képembe, majd ki szaladt a konyhába egy pohár vízért.

Szánalmasan bambultam a képernyőt, mélyen a gondolataimba zuhanva.
Hülye Luhan, mindig neki van igaza. Miért ilyen kedves,aranyos,nagylelkű, hülye, vicces... Várjunk most meg miért sorolom a gyökérnek a tulajdonságait?!-kócoltam össze hajamat, hátha ezzel a buta szavak kirepkednek az agyamból.
Szenvedésemet a csengő zavarta meg.
-Ki nyissam?!- kiabáltam a konyhában sürgő-forgó Luhannak.
-Ha nem baj...

Azonnal felpattantam és a csoki barna bejárati ajtóhoz siettem.
-Megyek már.. -susmogtam magam elé. Azzal ki is tártam az ajtót és egy nem várt ismerős képével találkoztam.
-Hát te?-vontam kérdőre az újabb vendéget.
-Ezt én is kérdezhetném Ji Na.
-Na ki volt az Ji..-szakított minket félbe Luhan ,amint kezét törölgette egy konyha ruhával.-Kai!
-húzta száját szélesre és boldogan megölelte barátját.
-Miért jöttél?-néztem rá szúrós szemekkel.
-Jaj de pozitív valaki..- mondta gúnyosan.
-Nem lehetne ,hogy egyszer normálisan viselkedjetek egymással?-állt elénk Luhan karba tett kézzel.
-De..-adtuk meg magunkat.Luhannal nem lehetett vitázni, mindig ő győzött. Igaz így általában jobban jöttünk ki a szituációkból.
Kai csak 4 évvel volt nálam idősebb, sokszor egymásnak ugrunk, vagy piszkáljuk a másikat. Bírom a fejét szegény csávónak, de néha vannak olyan megnyilvánulásai...
Mindannyian letelepedtünk a kanapéra és folytattuk aközben már előre haladott akció filmet.
Az újabb reklám bekövetkeztével a két jómadár felállt és pisi szünetet invitáltak.
 Én nem akartam a szemtanúja lenni a tömeg pisilési szertartásuknak ezért inkább benyammogtam a konyhába teát főzni.

_________________________________________________________________

- Mit reagálnál ha azt mondanám, tetszik nekem Ji Na?-nézett Kai teljes komolysággal Luhanra.
-Mi?-nézett ki hűlten és gyanakvóan Kaira.
-Te kedveled őt?
-Én... -kezdte volna mondani Luhan,aki mellesleg még mindig a wc fölött állt.
-Ha gondolkoznod kell ezen ,akkor aki kapja marja.-kacsintott Kai és szárazra törölte a kezét,majd kisétált a mellékhelyiségből.
-Mi az hogy aki kapja...Basszus!-esett le "gyorsan" Luhannak a helyzet. Össze kapta magát, kezet mosott és Kai után lihegett.
_________________________________________________________________

-Végeztetek már?- fordultam Kai felé,aki éppen lépett ki a fürdőszoba ajtaján.
-Jin Na, segítek neked.- nézett komolyan rám, mint aki élete nagy lépését tervezi.
-Tudok egyedül is teát csi..-nem tudtam végig mondani, Kai lecsapott . Állam alá  nyúlt és maga felé fordította arcomat. Lassan kezdte megszüntetni a távolságot ajkaink közt.
Nem tudtam reagálni, lefagytam. Nem menekülhettem, a földbe gyökereztek lábaim.
Puha érintés szerű ,kellemes nyüzsgést kezdtem érezni ajkaimon. Kai a ajkaimra tapadt és csókolt.
Ez.. ez meg mi a jó életet művel?!- pánikoltam magamban.
Döbbenetemet és a kellemes érzést hirtelen félbeszakította valami.

Luhan rántotta el Kait karjánál fogva.
-Ne érj hozzá!-dühösen mormogta Luhan közvetlenül "támadóm" arcába.
-Chh- sziszegett - Most persze nem kell gondolkodnod igaz?- nézett kárörvendő mosollyal ránk.
Nemrég érkezett vendégünk, kirántotta karját Luhan markai közél és az ajtó felé vette az irányt. Mi csak csöndben figyeltük, ahogyan távozik a lakásból. Felaggatta magára a dzsekijét, majd a cipőjét és végszóval távozott.
-Szívesen Ji Na!
-Mi?-néztem értetlenül magam elé.Ekkor Luhan puha érintését éreztem a kezemen.
Maga felé fordított,egyik kezét derekamra simította így is közelebb tudva magához.
Lehajolt az én szintemre és a szájunkat egymáshoz tapasztotta. Jól eső csókokkal halmozott el.
Ez más volt mint Kai csókja,  olyan mesebelinek tűnt.

-Mondd ,hogy jobban csókoltam mint ő...-vetett felém aggódó pillantásokat.
-I..Várjunk csak ,most mi is történt pontosan?- húztam fel az egyik szemöldökömet.
-Aish- hajtotta a vállamra homlokával előre fejét Luhan- Kai csak szórakozott igaz?
-Tessék?-még mindig nem értettem semmit.
-Szeretlek.-suttogta alig hallhatóan.
-De.. én ..nem értelek..
-Sajnálom, azt hittem az a nyolc év zavar téged és nem mertem semmit sem tenni.
-És mi köze ennek Kai-hoz?-teljesen hülyének éreztem magam, mint akit kihagytak valamiből.
-Aigoo, Kai megkérdezte kedvellek-e én meg nem tudtam rá gondolkodás nélkül választ adni. Ezért fogta magát és "aki kapja ,marja" logikával becsalt a kelepcébe. -dünnyögte a mondatokat szépen sorba.
-Szóval én egy csapda vagyok?-vettem fel cinikusan.
-Hülye vagy, egy nagyon nagy hülye! Miért hagytad ,hogy megcsókoljon?
-Ezt én is számon kérhetném rajtad nem? Ha előbb reagáltál volna... -húztam a szám megjátszva magam. -És különben is honnan veszed,hogy kölcsönös a dolog?
-Mi?-állt vissza rögtön egyenesbe. Aggódó szempárját lassan megtöltötték a sós könnycseppek.
-Gyökér vagy és érzékeny, de Imádlak!- hajoltam oda hozzá és egy puszit nyomtam  a szájára.-Ne sírj már te nyomi- nevettem és megöleltem.-Én is szeretlek.-suttogtam a mellkasába.

Dream with Chanyeol

Lassan magához húzott és nagy karjaival,gyengéden megölelt. Nem hittem a saját szívemnek. Millió pillangó repdesett a hasamban szívem gyors iramban pumpálta a vért. Arcom egyre vörösebben tündökölt. ~Nem is tudtam,mennyire megszerettem ezt az embert.~
 Óvatosan vissza öleltem,mire felkapott és az ölébe ültetett,
Lábaimmal körbefontam derekát,hogy biztosítsam magamat.
-Nem akarom,hogy itt hagyj!-suttogta fülmbe.
Forró levegőt juttatott a hallószervembe,mondata által.Végig futott rajtam a hideg.
Könnyes szememből nem engedtem elszökni egyetlen egy  sós vízcseppett. Azt akartam,hogy
erősnek lásson. Szerettem volna ha gyönyörű emlékként marad meg ez a pillanat.
~Most jöttem rá igazán mennyire is szeretlek. Bár, most sem mondhatom biztosra a te érzelmeidet.~
Besétált a hálószobámba és gyenge mozdulattal leültetett az ágy szélére,fölém hajolt majd tenyerével végig simított az arcomon.
Egyre közelebb és közelebb éreztem forró, pezsdídő lélegzetét. Amikor a távolság egy centiméterre zsugorodott megállt. Aggódó szempárjaiból könnycseppek hullottak.Elfordult és indulóra fogta.
 Még mielőtt elmenekülhetett volna, megragadtam csuklóját és magam elé rántottam,ezzel megszüntetve a köztünk lévő távolságot.
Ajkaira tapadtam,kóstolgattam lassan ízét mígnem levegőért esedeztem. Szemeiben,az aggodalmat felváltotta az izgalom és illetődöttség.  Letöröltem könnyeit és suttogni kezdtem,még mindig simogatva arcát.
-Szeretlek. De nem én döntöm el,hogy maradok-e vagy sem. Sajnálom.
-Veled akarok lenni és nem csak ebben a világban.-mondta férecsuklott,zaklatott hanggal.
-Miért nem mondtál semmit?-makogtam feldúltan.-Ha csak egyszer találkozhatnánk személyesen...
Kezeimet leejtettem az arcáról és folytogattam a sírásomat.
A magammal való küzdésből,
az agyamba érkező hadüzenet rángatott ki. Agyam elbukott a szívem által digtált erőteljes, izgága tempótol.Chanyeol újra és újra megcsókolt. Az utolsó csókbam éreztem mindem érzelmét.Szeretetét,fájdalmát,boldogságát.   -Ne aggódj megfoglak találni.
-Honnan tudod,hogy akkor is szeretni fogsz?!      
-Nem tudni kell,hanem érezni.
-Éreztem...,de ez mégsem a valóság. -kidüllett szemekkel bámultam lefelé.Nem hittem el még neki sem.Nem akartam elhinni,hogy mindez vsak álom.
-Szeretlek!-nyomott egy újabb csókot számra. Ezúttal viszont nem állt le.
Nyelve bebocsájtást akart.Többett és töbett akart.
Nyelvünk táncolt,míg el nem figyott a maradék levegőnk.
Fokozatosan közeledett,így hátra dőltem a finom puhaságú franciaágyon.
Nyakamat szívogatta,míg én hajába markoltam.
-Lassan mennem kell, te is tudod- nyögtem bele a mondandómba.
-Nem hagyom, hogy eltűnj újra.
-Sajnálom...- gördült le néhány könycsepp az arcomon.
Lassan csillogni kezdett körülöttem a levegő,itt volt az ideje,hogy felébredjek.
Utoljára küldtem egy mosolyt ChanYeolnak és már fel is ébredtem
-Mikor fog újra megjelenni? Mikor fogom újra érezni őt?- temettem kezeimbe arcomat.Feldúltan,zavartan és mély szmorúsággal keltem ki az ágyamból.

~Mikor változik mind ez valósággá? ~

The End.

Sorry , but no. ~Episode 1 ~

-Chen!Hahóó!Ébredj már fel te mamlasz! - bökdöstem a még mindig alvó osztálytársamat.
-Hagyja kérem. Majd én felébresztem.- mosolygott ördögien a matematika tanárom.
-Igenis..-hajtottam le a fejemet ,pedig nem csináltam semmi rosszat. ~ Az a hülye, barom megint elaludt és hisztizni fog,hogy miért kapott büntetést.~
-Jong Dae kérem kelljen fel!-vette hangosra a színt , az óráját félbehagyó tanár.
-Hmm?-mozgolódott egy cseppet , az igazak álmát alvó.
-Kim Jong Dae!-csapott egy óriásit a mutató pálcával a padra.
-Igen?- pattant máris fel az asztaltól.
-Ma a tanítási órák után itt marad és 25 példát meg kell oldania!
-Tessék? De hát nem vagyok rossz matekból?!
-Még felesel is ?Akkor legyen még 25 példa Mr.Kim?
-Befogtam- vágta magát haptába, majd azonnal leült.
A tanárunk szép lassan vissza sétált a padjához és lerakta az ébresztő vekkerként szolgáló pálcáját,majd folytatta kénye kedve szerint az  óráját.
-Miért nem ébresztettél fel?- fordult felém suttogva Chen.
-Próbáltalak te nyomi!- grimaszoltam vissza.
-Próbálkozz legközelebb jobban.-legyintett egyet kezével.
-Úgy lesz!- tettem a szívemre a kezemet ,miközben a táblát bámultam.
-Akkor itt maradsz velem addig ,amíg megírom ugye?- vágta be a szokásos kiskutya szemeket.
-Tudod,hogy a kérdés is fölösleges volt.- mondtam még mindig bambulva.
-Alap dolog igaz ?- suttogta miközben felém fordulva mosolygott.
~Miért teszed ezt velem? Ne nézz így rám, csak jobban foglak szeretni,ha így mosolyogsz~

______________________________________________________________________________

-Rin-ah! Várj meg! -kiabált messziről az osztálytársam.

-Igen?-fordultam felé.

-Tudod, ma velem vagy osztály felelős és hát, ma sietnem kell haza, nem tudnád a házi feladatokat levinni a tanári szobába?-hadarta el elképesztő sebességgel Irene.

-Persze miért is ne? Ha sietned kell haza, természetes,hogy megcsinálom. -mosolyogtam a lányra,majd el is vettem tőle a nagy köteg papírt.

-Köszönöm, majd meghálálom!- futott le a lépcsőn.

~Hmm.. Rendes lány, szép,vicces ,humoros ,és nem egy nagy lángész.~
Körülbelül 5 méter sétálás után meg is kellett állnom. ~ Basszus mik ezek a téglák?Komolyan egyedül kéne ezeket fel vinnem a harmadikra?~
Morogtam magamban még pár sort ,majd egy hirtelen mozdulattal fel emeltem a köteget.A nagy lendülettől ,kezdtem hátrafelé dőlni. ~Ne,ne, nenenenenenenenene!~ Kiabáltam magamban ,miközben láttam az egyre távolodó lépcső korlátot és a padló felé borulok.
Mikor már azt hittem a farcsontom oda lesz, két nagy kar fonódott körém ezzel megtartva a testemet. Ám a papírok szanaszét a lépcsőkön, a padlón hevertek.
-Még épp időben elkaptalak.- sóhajtott fel egy ismerősen csengő hang.
-Mr.Oh?!-riadtam meg ,amikor a tudat végig vándorolt az agyamon.-Nagyon sajnálom, azonnal felszedem a papírokat!-mondtam , majd gyorsan kikászálódtam a kezei közül.
-Segítek, úgy látom mára elég sok házi feladat össze gyűlt.- tekintett le a lépcsőre,amely tele volt szórva papírlapokkal.
-Köszönöm, hajtottam le a fejemet.
~Amilyen vékony termete van, annyival erősebb is. Magas, karamell barnára festett haj, stílusos öltözködés.Kicsit, mit egy buzi~ - kuncogtam bele gondolataimba,miközben szedegettem a lapokat.
Hála Mr.Oh-nak pár perc elég is volt arra,hogy összeszedjük a szét bombázott házikat. Mikor végre mindegyik a kezemben volt, neki indultam a lépcsőknek.
-Vá..Várjon kérem Miss.Rin! Nem kellene újból egyedül cipekednie. -nézett reménykedve.
-De..-még mielőtt bármit is mondhattam volna, már mellettem is termett és elvette a papír csomag felét.
-Ne aggódj, szívesen segítek a diákjaimnak.
-Aish! Sehun-ssi most akkor tartozom magának eggyel!
Nem mondott semmit, csak felém fordult és megdobott egy félmosollyal ,és az elmaradhatatlan kacsintással.